A Tört "néven" hozzászóló olvasónak:
Mindenkinek önálló véleménye van. Ezt a kommentálási lehetőséget azonban ne úgy kezeljük ha lehet, hogy: "de jól odamondom, hogy én mit gondolok, mert a tört szerver de király és amit a cikk írója mondd az baromság". Ki lehet fejteni a saját véleményt, de ne essünk át a ló túloldalára és ne nézzük le a cikk íróját. Attól hogy ez egy blog, nem hozzá nem értők társasága készíti...
"merész kijelentéseket teszel"
"szörnyen általánosító véleményt"
- Amíg a tört szerverek működtetése illegális, bármit mondhatnék róla, mivel a törvény által büntetendő cselekményről beszélünk. Ha a Blizzard szerverekről mondanék ilyet megróható lennék, de ebben az esetben nem, főleg mivel igazam van...
Szögezzük le: a tört szervereken való játék eleve illegális, és mindenki aki ilyen szerveren játszik, valahol bűncselekményt követ el. Az élet más területein felszólnánk azok mellett, akik például kirabolnak másokat vagy hasonló erkölcstelenségeket művelnek? Drasztikus példa, de logikus. És egyébként egy gémsztárnak amit megveszel nem tudsz visszapofázni, kéretik elfogadni a leírtakat itt is úgy, mintha nyomtátásban megjelent havilapot olvasnánk.
Mellesleg jegyezném meg, hogy ki lehet próbálni a valódi szervereket és utána megvizsgálni a kijelentést, mely szerint ami itt megjelent az baromság. A Blizzard szerverein több száz programozó dolgozik, a tört szervereken egy sem, ezt nyugodtan veheti készpénznek mindenki. Maximum olyan szakképzetlen fiatalok, akiknek van némi érzékük a programozáshoz, vagy…
Meg lehet kérdezni erről szaksajtót is nyugodtan, nem hogy ilyen véleményt fognak mondani, de még jobban lehúzzák majd a sokak által kedvelt illegális szervereket. Mindenki eldöntheti, hogy tovább gazdagítja a csalókat, vagy játszik legálisan. A vádakat azért utasítom el, mert én főképpen a VIP rendszerről beszéltem. 2.500 forintos havidíj szemben a 6.500 forintos gamecarddal ami 2 hónapra szól. Aki ingyen játszik rosszat az tegye mivel nem károsodik, de aki fizet is érte az gondolkodjon el. Vagy ne. Az sem számít.
Végül de nem utolsó sorban értsük meg, hogy egy informatikával foglalkozó oldal, legyen az hobbi szintű vagy bármilyen szponzorált, nem népszerűsíthet illegális tevékenységeket. Főleg akkor nem, ha valótlant állítana, mint ami egyes kommentekben érezhető fent: a tört szerver majdnem olyan jó mint a blizz... EZ EGYSZERŰEN NEM IGAZ.
Ha a most leírtakra bármilyen ide nem illő komment érkezik, a hozzászólási lehetőség ideiglenesen fel lesz függesztve. Ez nem azt jelenti, hogy a kulturált ellenvéleményt is offolom. Csak a heves reakciókat kéretik bent tartani.
World of WarCraft
Mi a különbség az eredeti és tört szerverek között? Mi utánajártunk!
Hazánkban sajnos sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy hivatalos Blizzard, tehát eredeti szerveren játszanak a magas havidíj miatt, ezért elkeseredésükben olyan alternatív és látszólag ingyenes megoldásokat keresnek, mint az illegális tört szerverek. Kicsit vizsgálódtunk ebben a témában, s arra a következtetésre jutottunk, hogy bár a tört szerverek már túl vannak fénykorukon, azért még mindig népszerűek. Lássunk hát neki az összehasonlításnak, kezdve a leglényegesebb kérdéssel:
Valóban ingyenesek a tört szerverek?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy ráfogható az ingyenesség, valójában nem ilyen egyszerű a dolog. Az eredetihez képest amúgy is béta szinten működő játékból a GM-eknek csúfolt „munkatársak” egyre másra távolítanak el olyan, a kasztok számára létfontosságú tárgyakat, eszközöket és fegyvereket, amelyek nélkül nehezen lehet boldogulni egy PvP szerveren, így süllyesztve tovább a játék szintjét bétáról alfára. Akik szeretnének hozzájutni a pórnéptől megvont javakhoz, egy dolgot tehetnek az ügy érdekében: belépnek a VIP rendszerbe, ami nem meglepő módon havidíjas. Ráadásul pofátlanabb helyen ez a havidíj megközelíti az eredeti szerver havidíját, mivel 2.500 magyar forintot is képesek elkérni ezért a tagságért. Cserébe megkapnak „mindent”, amit kérnek, tehát rögtön 70-es szintű, maximalizált képességű karaktert, a legjobb felszereléssel, tengernyi pénzzel és teleportálási képességgel, amit bármikor használhatnak.
Itt merül fel egy másik kérdés, mivel ez már az erkölcsösség határait feszegeti. Mennyire fair ez a nem VIP átlagjátékosokkal szemben? Nagyjából semennyire. Több már-már profi játékos könnyedén legyőzné a kezdő VIP tagokat, utóbbiak hiába sokkal jobb fegyvereket és képességeket használnak, azonban a vereség előtti pillanatban használva VIP-s adottságukat, elteleportálnak a csatából. A játékban alapból ilyen lehetőség nincs, s ezzel a húzással megfosztják a többi játékost a sikerélménytől, és csupán bosszankodásra ad okot, a gyáva megfutamodás. De persze emberek játszanak a tört szerveren is, így az előbb megfutamított VIP visszatér szintén VIP barátjával, hogy ketten megfelelőképpen elkalapálják azt az egy, nem VIP játékost, aki le merte őt győzni.
Visszatérve az ingyenesség kérdésére, bevett szokás a tört szervereknél, hogy bizonyos időközönként gyűjtést szerveznek, arra hivatkozva, hogy a szervert kívánják fejleszteni. Ekkor persze nem csak a VIP tagok adakozhatnak, hanem bárki, aki kicsit is jóindulatú, bár én ebben az esetben másképpen definiálnám e nemes gesztust. (Ostobaság.) Az összeg nincs meghatározva, mint Eszmeralda műtétjére, ilyenkor küldhetnek 200 forinttól akár több ezer forintot is. Kis idő elteltével lecserélődik a szerver hardverét leíró információ, olyan csúcs-szuper gépről tanúskodva, hogy még a bolondnak is megéri náluk játszani. Más kérdés, hogy az információ mennyi valóságtartalommal bír.
Néhány hónap elteltével kihírezik, hogy valamelyik alkatrész meghibásodott és a garancia természetesen, de annál sajnálatosabb módon már lejárt. (De vajon ez hogyan fordulhatott elő, mikor nemrég cserélték le az egész szervergépet?) Mindegy is, a lényeg, hogy szépen kiscica szemekkel megkérik a játékosokat, ismét segítsék ki szegény megszorult szervertulajdonosokat, akiknek nincs pénzük, például új merevlemezre. Ösztönzésképpen valóban leállítják a szervert, hogy ezzel is sürgessék az adakozók átutalásait.
Emellett GM-jeiket a játékosokból válogatják igen nevetséges módon. Fotóval ellátott pályázatot kell benyújtaniuk, indoklásokkal, hogy miért lennének jó GM-ek. Ehhez képest megválasztásuk után semmit sem csinálnak, de a szerver tulajdonosai elégedettek lehetnek: nem nekik kell ellátniuk a játékmesteri feladatokat, ráadásként a sok 12 éves jelentkezőnek, akik közül válogatnak, nincs annyi sütnivalójuk, hogy „fizetést” kérjenek szolgálataikért. Így a szerver VIP tagságokból, gyűjtésekből adódó bevételét csupán néhány, 2 vagy 3 részre kell elosztaniuk.
Az általunk figyelt tört szerver fénykorában egyszerre akár 1600 játékost is magáénak tudhatott. Ebből, ha csak 250 személy rendelkezett VIP tagsággal, ki lehet számolni, hogy 2.500 forintos díj mellett ez nagyjából 625.000 forintos bevételt jelent! Ha ez a 250 személy rendszeresen fizetett a VIP-ért, akkor havonta ütötte ennyi pénz a tulajdonosok markát! És arról gondoskodtak, hogy Pistike ne csak egyszer fizessen a VIP-ért.
Természetesen még ehhez hozzájön plusz bevételként az említett, gyűjtsünk erre vagy arra módszer adakozóinak pénze.
Ezek után kijelenhetjük, a tört szerver is ugyan olyan profit alapú vállalkozás, mint a valódi, csak éppen nem a Blizzard zsebében landol az összeg, ráadásul a tört szerver tulajdonosai nem is forgatják vissza a pénz egy részét fejlesztésekbe, javításokba és hatalmas kiegészítőkbe.
Mit nyújt egy eredeti Blizzard szerver a tört változatokhoz képest?
24 órás felügyeletet, és olyan programozókat, akik folyamatosan figyelik a rendszert és javítják az esetleges anomáliákat a játékban. Moderátorokat, akik a szabálytalankodó játékosokat rendreutasítják. Amennyiben ez nem sikerül, eltávolítják a viselkedni nem tudókat a szerverről hosszabb-rövidebb időre.
Account feltörés és lopás esetén lenyomozzák a tolvajt, IP-jét, számítógépét letiltják a szerverről, a sértett felhasználónak, pedig új jelszót biztosítanak. Elveszett vagy az imént említett account feltöréskor ellopott tárgyakat, értékeket és pénzt az adatbázis legutolsó mentett állása szerint visszaszolgáltatják, ugyanis folyamatosan ellenőrzik és mentik a játékosok státuszát az inventory tartalmával egyetemben. Ez csupán néhány példa és ráadásul ezek csak a háttérben elvégzett munkák. Tört szervereken ilyen segítség nem áll rendelkezésre. Elvesztett accountokat nem állítanak vissza, de még csak tárgyakat sem, kivéve, ha VIP tagokról van szó.
Emellett a tört szervereken gyakoriak az úgynevezett DC-k (disconnect) amikor a szerverrel megszakad a kapcsolat. Ilyenkor előfordulhat, hogy meglépett szintek, újonnan talált tárgyak és fegyverek illetve pénzünk is elvész.
Mivel a legtöbb tört szerver FUN szerver, gyorsított a fejlődés. Átlagosan 30x gyorsabban lehet fejlődni, mint az eredeti szervereken. Éppen ezért egy DC igen jelentős károkat képes okozni, nem is beszélve az instákról. Egy boss legyőzése előtti utolsó pillanatban esedékes DC nem kis idegeskedésekkel járhat.
Egy eredeti szerveren négyféle játékmódból választhatunk:
Az első a Normal, amikor a játékosoknak minden, a többi játékmódban fellelhető lehetőség adott, de csupán PvP területeken, például arénákban küzdhetnek meg egymással kihívás nélkül.
Player versus Player (PvP) amikor a játékosok egymással is harcolhatnak, ráadásul szinte mindenhol. Kihívás nélkül megtámadhatják egymást, így bármilyen szintű karakterek szembeszállhatnak a másikkal, így a 70-es is megtámadhatja a 15-öst. Bár semmit sem kap érte, csak büntetést, mivel honor (becsület) pontjaiból vonnak le ilyenkor, a kis szintű karaktert irányító játékos igen rosszul járhat. Felszerelése megrongálódik, ráadásul rengeteget gyalogolhat szellem formában a temetőtől a testéig, onnan pedig vissza egy városba vagy faluba, ahol megjavíttathatja öltözékét, fegyvereit. Tört szerveren rengetegszer kerülünk ilyen helyzetbe…
A Roleplaying (RP), amikor a játékosnak teljesen bele kell olvadnia a játékba, azaz úgy kell viselkednie, ahogyan a fantázia világában teszik. Tehát nem beszélhet modern dolgokról, és gondolatait is a korhoz illően kell kifejezésre juttatnia.
Végül de nem utolsó sorban van még egy Roleplaying Player versus Player (RP PvP), ami az előző két játékmód keveréke. A tört szerverek ehhez képest csak egyféle, általában PvP játékmódot kínálnak.
Magát a játékot tekintve minden színesebb, sokrétűbb és élőbb. Az NPC-k teszik mindennapos dolgaikat, nem csupán egyhelyben állnak, mint a tört verzióban. A mobok, melyek ellenfélként szolgálnak fejlődésünkhöz, kasztjuknak megfelelően használnak varázslatokat és támadásokat, nem úgy mint az illegális megoldásban található önmaguk, akik csak fegyverükkel egyhelyben állva hadonásznak. A városok és egyéb települések forgataga hihetetlen, ahogyan a játékosok és NPC-k sétálnak fel s alá az utcákon. A két dolog összehasonlíthatatlan.
A tört szerver illegális. De miért?
Mert a Blizzard nem járult hozzá üzemeltetéséhez, s az abból származó bevételekből sem részesül. Ezen felül a tört szervereken játszható verzió minősége meg sem közelíti az eredeti szerverekét és az azok által nyújtott játékélményt. Egyszóval rontja a potenciális előfizetők (játékosok) játékról alkotott képét, véleményét, így veszítve el az esetleges új ügyfeleket.
Ha a Blizzard valamelyik hazai képviselete pert illetve büntetőeljárást indítana bármelyik tört szerver tulajdonosai ellen, a fenntartók élete is rámenne. Nem csupán a kifizetendő jogdíjak és büntetések miatt, hanem mert mindez szabadságvesztéssel is járna, ami csak növekedne a fizetőképtelenségük miatt, így a csekkeket évekbe váltanák át.
Persze nem csak a szervert üzemeltetők követnek el bűncselekményt, hiszen a játékosok is anélkül használják a World of Warcraftot, hogy megvásárolták volna a játék egy eredeti példányát.
Mint egy érdekességképpen hozzáfűzném, világszerte tengernyi tört azaz
illegális szerver üzemel. Ha egy olyan kis országban is, mint a miénk,
megél több ilyen szerver, köztük néhány olyannal, melyek populációja
meghaladja az 1000 főt, gyors matekozás után kikövetkeztethető, hogy ez
világszerte annyi illegálisan játszó felhasználót jelent, hogy a valódi
szervereket használó több mint 10 millió játékos száma még egy
millióval megnőne, ha az illegálisan játszók hirtelen előfizetéses
accountot indítanának.
Folyt. köv. ?
Mostanság nagyon hanyagoltam a blogot, de az allj.hu-n folyamatosan munkálkodom. A bloggal a szolgáltató miatt sem foglalkoztam, mert már nagyon unom, hogy pont akkor nem érhető el a szerver, amikor a legnagyobb szükség volna rá, és a sokszor 30 percig is elnyúló feltöltési procedúrából is nagyon elegem van. Az új honlap rendszerében is akadnak hibák, de már most stabilabb mint a Freeblog, holott ezen nem csak pár ember dolgozik hobbi szinten, hanem főállásban.
Mindenesetre rövidesen előrukkolok egy World of Warcraft-al kapcsolatos cikkel, úgy vélem érdemes lesz várni rá. Az írásán már munkálkodok. Addig is látogassátok rendszeresen az allj.hu-t. Hardverteszt egyelőre nincs kilátásban, de amint kapok valami nyüstölni valót, tudatni fogom.
Türelmeteket és megértéseteket köszönöm!
Igen érdekes információkra bukkantam a mai reggelen. Úgy látszik igaz a mondás: "ki korán kel aranyat lel!", hát érdemes volt fél kilenckor kikászálódni az ágyból.
Aki kíváncsi ne öregedjen meg, inkább kattintson IDE.
A hírezés az én feladatom az oldalon, szóval a szövegezés az én billentyűzetemből származik, nem csupán odalinkelek és kész, az valóban az én munkám. :) Viszont az oldal további tartalmáért nem vagyok felelős, tehát ha nem tetszik a design vagy más kivetnivalót találtok, ne engem szidjatok!
Jó böngészést!
X-Akták: Hinni akarok
A méltán sikeres sorozat immár két mozifilmmel is büszkélkedhet, s a film címéhez hasonlóan én is hinni akartam, mi több hittem is. Abban, hogy ez a film felülmúlja az első moziban vetített epizód izgalmait és látványosságát, abban, hogy újra egy igazi, X-Aktákhoz méltó, lebilincselő és egyben félelmetes történetet szervíroznak a vásznon. Sajnos ez nem sikerült az alkotógárdának.
Sokkal, de tényleg sokkal több igényeltetik egy sikeres X-Akták filmhez. Nem éreztem azt a borzongást, feszültséget, mint amit régen a televízióban vetített részek megtekintésekor. Az egész film alatt egy percig sem izgultam a végkifejletten, s a megszokott, hátborzongató helyszínek is sorra elmaradtak, csupán egyszer tűnt fel nagyjából három percre egy olyan színtér, ami enyhén megbotránkoztathatja a nézőt, de az is csak a film vége felé, és ez akár honnan nézzük, édes kevés.
Chris Carter és írótársai ezúttal alulmúlták önmagukat. A történet abszolút gyengére sikeredett, és pár mondatban összefoglalható: Az FBI egy ügynöke úgy érzi, szüksége van Mulder-re egy sorozatgyilkos elfogásához és egy elrabolt ügynök megtalálásához. A férfi azonban bujkál korábbi munkaadói elől, ezért azok régi társához, Scully-hoz fordulnak segítségért, aki már orvosként dolgozik egy kórházban. Megkezdődik hát a nyomozás, ami még a CSI sorozathoz képest is gyengus, nem hogy az X-Aktákhoz, de ezalatt találkozunk egy pedofil pappal, aki nem mellesleg látnoki képességekkel rendelkezik, egy homoszexuális párral, és hasonló, kevésbé normális emberekkel. Csupa olyan dolog, ami szerintem nem illik bele a képbe. Az igazat megvallva történet valószínűleg a televíziós sorozat egy epizódjaként megállná a helyét, de mozifilmnek gyatra.
Elgondolkodtam. Talán 2008 már nem az X-Akták kora. Lehet, hogy már nincs benne semmilyen varázs, hiszen tudjuk, a kormánynak nem kell idegenekkel szövetkeznie ahhoz, hogy rosszban sántikáljon. Arra is rájöttünk, hogy a millennium nem rejtett magában semmi veszélyt, nem jött el a világvége sem, s kiderült, hogy nem a misztikus dolgoktól kell félnünk, hanem embertársainktól, akik merényletekkel gyilkolják halomra az ártatlanokat, hogy ezzel tartsák félelemben a világot. Egy ilyen világban úgy látszik jobban megállja a helyét egy Sötét Lovag, mint Mulder és Scully, bár a film erőssége az őt alakító Gillian Anderson, aki ebben a filmben jobban néz ki, mint valaha. Szóval a Batman új epizódjához hasonló filmek az abszolút élvezhető alkotások a mozirajongók szemében, mivel fogalmazzunk így: valós problémákat dolgoznak fel, csak éppen megfűszerezik azt.
Előfordulhat, hogy egy olyan igazi földönkívüliekről szóló thriller sem futott volna be, de ez a próbálkozás meg pláne nem.
Üdv olvasók!
Mostanság kissé hanyagoltam a blogot, amiért elnézést kérek, de megint van mentségem, az allj.hu honlapján tevékenykedem, szerkesztőként, így szabadidőm jórészét az köti le. Izgalomra semmi ok, ott leginkább csak híreket firkantok ki a főoldalra, így a gondolatébresztő cikkek és hardvertesztek majd itt fognak debütálni, és csak azután jelennek meg ott, már ha a tulajdonos igényt tartana valamelyikre.
Az említett oldal béta állapotú, így kéretik elnézni az esetleges hibákat, de tessék nyugodtan böngészni, mert mindig lesz friss hír és olvasnivaló.
Ettől függetlenül ne tessék elfeledni ezt a kis blogot, lesz itt is cikk, csak nem hírek formájában. Legalábbis egyenlőre így képzelem el.
Megjelent az AMD legújabb csúcskártyája, a HD4870X2 amely két GPU-val és 2 GB-nyi GDDR5-ös memóriával indul harcba az nVidia ellen, hogy hosszú idő után újra megszerezze a legjobb videokártyáknak kijáró címet.
Az elmúlt hetek folyamán ugyan nem sok szó esett róla, de elkészült a Radeon HD 4850 X2-is, ami szintén a felső-középkategóriás videokártya piacon próbál érvényesülni. Valljuk be, az egy GPU-s verzió hatalmas sikert aratott a középkategóriában, így jó eséllyel megállja majd helyét a magasabb szériában is.
Kiskereskedelmi forgalomba először a Radeon HD 4870 X2-es változat kerül majd, a kártya 549 dollárba fog kerülni. A kistestvér, azaz a Radeon HD 4850 X2-es modell szintén 2 GB memóriával lesz ellátva, ám ennél a kártyánál a memória típusa GDDR3-as, a magórajel pedig "csak" 625 MHz-es lesz. A kártya ajánlott végfelhasználói ára 399 dollár körül fog elhelyezkedni, a boltok polcaira pedig majd csak a jövő hónap folyamán kerülnek fel.
A Radeon HD 4870 X2 a legtöbb gyártó kínálatában már elérhető, ide tartozik a ASUS, Club 3D, Diamond Multimedia, Force3D, GECUBE, GIGABYTE, HIS, Jetway, MSI, Palit Multimedia, PowerColor, Sapphire és a VisionTek.
Kihevervén a tesztelés fáradalmait maximálisan újra itt, és természetesen a hírek sem maradhatnak el!
GTA IV hivatalosan (is) PC-re
Végre! Hivatalos szárnyakat kapott a hír, hogy bizony a játék rövidesen megérkezik PC-re is. Öröm a köbön, hiszen még idén a boltok polcaira kerül a szóbanforgó alkotás, konkrétan november 18-án Amerikában, 21-én Európában! Mellesleg a multiplayer módot kibővítik csak a PC-s kiadás kedvéért, és Sam Houser elárulta, hogy a játék már most gyönyörűen fut PC-n (kérdés, hogy konkrétan milyen gépen), szóval nem fogunk benne csalódni.
FarCry 2 gépigény
Igen, az információkból kiderült, hogy lesz neki ilyen :P, nem is kicsi. Aki szeretne vele játszani, kezdhet gyűjtögetni, mert attól, hogy esetleg rendelkezünk a minimumban összefoglalt konfiggal, még ne számítsunk "hejdejó" futásra. Azért ismerjük el, a Crysis sem bunkózott fejbe minket a readme.txt-ben meghatározott gépigénnyel, bezzeg mikor elindítottuk a játékot...
Minimum:
Processzor: Intel Pentium 4 3,2 GH, Pentium D 2,66 GHz, AMD Athlon 64 3500+ vagy jobb.
Videokártya: nVidia GeForce 6800, ATI X1650 vagy jobb, temészetesen a Shader Model 3.0 támogatás vagyis a DirectX 9.0 kötelez, és persze 256 MB fedélzeti memória (videomemória).
Ajánlott:
Processzor: Intel Core2Duo, AMD Athlon 64 X2 5200+, AMD Phenom vagy jobb.........
Videokártya: nVidia GeForce 8600 GTS, X1900 vagy jobb 512 MB videomemóriával felszerelve.
Rendszermemória: 2 GB
Maximális gépigény nyilván nincs, amit nem szégyellünk pakolhatjuk alá. Egyébként a következő videokártyákatfogja támogatni a játék: nVidia fronton GeForce 6800, 7-es, 8-as, 9-es, 200-as széria, míg AMD illetve ATI oldalon X1650- X1950, HD2000-es, HD3000-es, HD4000-es széria típusai. Mindenkinek kellemes várakozási és gépfelkészítési időszakot kívánok!
XFX 9600 GT teszt
Nehézkes start
Bizony, minden teszt egy kicsit megviseli a tesztelőt, persze nem minden esetben kell rosszra gondolni. Általában arról van szó, hogy miután a bemutatott termék visszakerül a támogatóhoz (rosszabb esetben már hamarabb), rádöbbenünk, hogy saját hardverünk bizony elavult őskövületnek számít már. Nyílván ezzel egy szakembernek tisztában kell lennie, de azért az emberi oldalnak mégis nehéz szembenéznie a rohamos fejlődéssel, ami miatt az átlagos felhasználók szinte már évente ilyen helyzetbe kerülhetnek.
XFX 9600 GT
Minden esetre a cikk nem csak ebből a szempontból lesz tanulságos. Többek között kiderül, hogy milyen az, amikor egy számítógépben nem a megfelelő hardvereket párosítjuk össze teljesítmény szempontjából, és az egyik nem képes kiszolgálni a másik igényeit. Bizony, most erről van szó, igaz önhibámon kívül álló eseményként következett be, de elszomorító módon a 3,4 GHz-es Intel processzorom nem volt képes lépést tartani a 9600 GT tempójával, természetesen az új játékok futtatása közben, egyértelműen a második mag hiánya miatt.
Megtehetném, hogy átkozom a játékfejlesztőket az egymagos processzorokra történő optimalizálás hiánya miatt, de még ha volna is benne egy minimális jogosság, ismerjük be: már több éve, hogy megjelentek a két- vagy többmagos processzorok, s mára már az áruk is (nyilván egyes kategóriákban) megfizethetővé vált. Nincs is már olyan új gép, melybe egymagos processzort szerelnek, talán csak a nagyon office számítógépek építése a kivétel, de jelen helyzetben csak a meglévő lehetőségekkel tudtam gazdálkodni. Nem rendelhettem rögtön egy új alaplapot és egy erős processzort, főleg hogy nonprofit alapon működök, és hát lássuk be, nem kis befektetés lenne ez így egy teszt miatt. Mentségemre legyen mondva, hogy néhány éve nagy játékmagazinokkal is előfordult már hasonló probléma, szóval még inkább érthető és elfogadható ez egy parányi blog esetében.
A helyzetet tovább nehezítette, hogy régi kollégám, aki elvileg segített volna a blognál, már rég maga mögött hagyta ezt a megyét, és hát ezáltal az ő gépét sem vehettem igénybe a teszt idejére. Pedig de jó is lett volna… Akkor a cikk jellege inkább egy összehasonlító tesztre hajazott volna, a 8800 GTS és a 9600 GT teljesítménybeli különbségeinek kivesézésére adva lehetőséget.
A bevezető végigolvasása után jogosan merülhet fel a kérdés az olvasókban: akkor most kudarcba fulladt a teszt? Szerencsére erről szó sincs, rengeteg érdekesség derült ki a nyüstölés során, csak sajnos azt nem sikerült megtudni, hogy mit tud a kártya egy duplamagos processzor támogatásával.
A kártyáról
A csomagolás egyszerű, és zöld, de mégis mutatós. Megmondom őszintén én nagyobb dobozra számítottam, mivel a régebbi középkategóriás csomagolások is nagyobb méretekkel voltak megáldva de igaz, ami igaz, inkább a csomagoláson spóroljanak, mint a kártya teljesítményén. Egyébként sem a méret a lényeg.
Viszonyításképpen: 9600 GT felül, 7600 GT alul
Ehhez képest mikor lehúzzuk a szebbnél szebb mintákkal és meggyőző szövegekkel telenyomtatott tokot, a dobozban egy nagyon hosszú, fekete nyáklapú videokártya terül el. Egyből eszembe jutott az ősidőkből származó AMD által gyártott hálózati kártya, ami még ennél is hosszabb volt vagy nyolc centiméterrel.
Meg is ijedtem, hogy nem fog beleférni a számítógépházba, de egy kisebb belső átrendezés után, ami többnyire a merevlemezek átszerelését foglalta magába, már simán ment minden.
A csomagolás és teljes tartalma
Túllépve a csomagolás jellemzőin, lássuk milyen kiegészítőket rejt még magában a kártyán kívül. Első és legfontosabb, egy PCIE tápátalakító azon felhasználók számára, akiknek olyan tápegység van tulajdonukban, mely nem rendelkezik PCIE tápkábellel. Rögtön le is szögezném, hogy nekik nem ajánlom a kártya használatát, míg biztos, ami biztos alapon be nem szereznek egy új tápegységet, ami legalább 450W-os és márkás, tehát nem Mercury, Codegen vagy ne adj isten Vargáné és Társa.
Ezen felül, ha már a hozzáadott kábeleket taglaljuk, van itt egy normál S-video kábel és egy kompozit átalakító is. Ezen felül természetesen megtaláljuk a megszokott DVI átalakítót is.
Fontos lehet még a 175.19-es drivert tartalmazó CD megléte, melyre a DirectX adott verzióit, és persze a használati útmutató elolvasásához szükséges Acrobat Readert is elhelyezték.
A megszokott és sokak által szemétnek titulált papírok formájában találunk egy beszerelési útmutatót, egy fontos tippeket tartalmazó nyomtatványt, plusz egy mit mivel (és főképp mivel ne) csatlakoztassunk szösszenetet, mely a TV kimenet helyes használatárra okítja az újdonsült tulajokat.
Még ha jelentéktelennek is tartjuk ezeket, ennyivel nem merült ki az extrák sora, ugyanis megbújik valahol legalul egy kártya, ami mintha csak azt várná, hogy megtaláljuk, és meglepetésként felhívhassa a figyelmünket arra, hogy a videokártya megvásárlásával együtt kaptunk egy szériaszámot, amit a letölthető 3DMark Vantage – Advanced Edition-hoz használhatunk fel, ezáltal hozzájutva egy saját verzióhoz, mely a gyártó szerint 19,95 dollár értéket képvisel. De még csak most jön a személyes kedvencem: egy ajtókilincsre akasztható kártya, melyen az áll: „Játszom, ne zavarj!” Kedves WOX Computer Kft! Ezt megtarthatom? :’D
„Játszom, ne zavarj!” kártya. Megtarthatom?
Végre rátérhetünk magára a kártyára. Csak gyorsan megemlítem, hogy dupla DVI és TV kimenet segíti a kártya csatlakoztatását mindenféle megjelenítő eszközre, de minket most ez érdekel a legkevésbé. A technikai jellemzők az igazán fontosak, lássuk is sorban, mit nyújt a kártya.
512 MB GDDR3-as 1800 MHz-es, 256 bites memóriát pakoltak a GPU köré, mely 650 MHz-en üzemel. A shader órajele 1625 MHz és 64 darab stream processzort találunk a fedélzeten.
A referenciahűtőhöz képest egy eltérő típus tűnik fel a kártyán, de továbbra is egy bővítő helyet foglal csupán. Meglepődve tapasztaltam, hogy méretét tekintve nem sokkal nagyobb a GeForce 7600-as vagy a 8600-as kártyákon alkalmazott hűtőktől. Ez nálam alaphelyzetben tehát terhelés nélkül, szobahőmérsékleten 49 fokos üzemi hőmérsékletet jelentett. Kijelenthetjük hát, hogy terhelés alatt azért fog főni a feje. Persze nem kell kétségbeesni, ez nem jelenti azt, hogy a kártyát a túlmelegedés veszélye fenyegetné, mivel a gyártók igen kemény körülmények között tesztelik a termékeiket, ezáltal minden bizonnyal elegendő a hűtés, főleg ha a ház egésze is megfelelőképpen van hűtve.
Jó tudni: A videokártya beszerelését követő első indításkor meglepetés érheti a felhasználót. A GPU-t hűtő ventilátor szokatlanul hangos zúgásban tör ki. Az ugyebár ismeretes, hogy a GeForce 7600-as generációtól kezdve beépítenek egy funkciót, általában a kártya BIOS-ába, amely bekapcsolás után megjáratja a ventillátort, nagyjából 90%-os teljesítményen körülbelül 3 másodpercen keresztül, aztán normál sebességre lassul. Itt azonban ez nem működik mindaddig, míg fel nem telepítjük a Forcware-t a kártyához, és újra nem indítjuk a gépet. Onnantól kezdve csupán addig használ magasabb fordulatszámot a hűtő, míg a Windows indításakor el nem jut a video driver betöltéséig, amikor normálisra csökken a percenként megtett fordulatok száma és ezzel együtt a zajszint is.
Beszerelési tippek: A kártya elhelyezése a gépházba nem feltétlenül lesz egyszerű feladat a mérete miatt. Mielőtt hozzálátnánk, vizsgáljuk meg alaposan, hogy a házban pontosan hol helyezkedik el az alaplapi PCI Express csatlakozó, és hogy mennyi szabad hely van azzal egy vonalban. Mert adott esetben előfordulhat egy rövidebb háznál, hogy a videokártyával egy síkba szereltük be a merevlemezt. Ha ez így van, ne próbálkozzunk a betuszkolással. Inkább helyezzük át a winchestert egyel vagy kettővel feljebb, esetleg lejjebb, ahogyan a ház belseje és kialakítása engedi. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a videokártya hátuljába csatlakoztatnunk kell egy külön tápkábelt, ezért annak a helyével is kalkulálnunk kell.
Beszereléskor, de a használat előtt mindenképp távolítsuk el a ventilátort védő fóliát!
Videokártya van nálam és nem félek használni!
A kártyát természetesen több játék alatt is kipróbáltam. Az összes futtatott játékot legelőször maximális beállításokkal indítottam el, aztán fokozatosan változtattam az opciókon, míg nagyjából sikerült olyan beállításokat találnom, melyekkel a legsimábban futottak és még a látvány is megmaradt.
A régebbi játékoknál, mint amilyen a Half-Life 2 és a S.T.A.L.K.E.R., nem is volt különösebb probléma, sőt még az Unreal III-as grafikai motort használó Bioshock is gyönyörűen muzsikált, függetlenül az egymagos processzortól. Azonban a Crysis illetve az Assassin’s Creed futtatásánál már jelentkezett a duplamagos CPU hiánya.
Egyébként a tesztgép egy Asrock 4CoreDual alaplappal, 3,4 GHz-es Intel processzorral, 2 GB DDR2 800 MHz-es memóriával volt felszerelve és egy 500W-os ASUS tápegység osztogatta a szükséges feszültségeket.
Íme az eredmények táblázatba és diagrammba foglalva:
|
Játékok |
Átlag FPS |
Max. FPS |
Min. FPS |
|
Half-Life 2 Episode 2 |
47 |
158 |
27 |
|
S.T.A.L.K.E.R. |
38 |
98 |
24 |
|
Bioshock |
36 |
67 |
21 |
|
Crysis |
24 |
35 |
14 |
|
Assassin’s Creed |
15 |
22 |
11 |
Lássuk a játékok futtatásakor tapasztaltakat és a futás
körülményeit:
Half-Life 2: Episode 2
A teszt során használt játékok közül ő mutatkozott a legkészségesebbnek, már ami a szimplamagos processzorral való együttműködést illeti, de a legszélsőségesebb is, ha a teljesítményről beszélünk. Erről árulkodik az FPS diagramm. A grafikai részletesség maximális, 16x-os élsimítás és 16x-os szűrés mellett, 1152x864-es felbontáson. A játék folyamatos, csak igen extrém helyzetekben lassul be, de még ekkor sem csökken 27 alá a percenként mutatott képek száma.
Half-Life 2: Episode 2
Természetesen egyértelmű, hogy ilyenkor a háttérben betöltést végző processzor miatt lassul le a játék, de még így is nagyon ritkán fordult elő. Érdekes, hogy csak a videokártya változott a konfigurációban, de a játék sokkal hamarabb betöltődik. Ez általában a többi játékra is érvényes. A sebességnövekedés a magasabb órajelen üzemelő és 256 bites memóriának köszönhető.
S.T.A.L.K.E.R. – The Shadow of Chernobyl
Az Episode 2-höz képest csökkent a teljesítménye, de még így is nagyszerű eredményt produkált a játék. Minden beállítás a legmagasabb szinten, teljesen dinamikus fények mellett, maximális élsimítással és textúraszúréssel. A felbontás maradt 1152x864.
A játék grafikai beállításai
Teljesen élvezhető, bár egyes helyeken itt is észleltem lassulást, ami itt már komolyabb FPS csökkenést eredményez, de még ez is tűrhető szinten marad és szerencsére csak ritkán fordul elő. A látvány magáért beszél.
Futás közben
Bioshock
Az első a játékok sorában, ahol már komolyabb butítást kellett alkalmazni a sima futás érdekében.
A vertikális szinkronizáció és shadows maps kikapcsolása után már érezhető volt a javulás. Bár az FPS értékek minden kategóriában lejjebb csökkentek az előző két játékhoz képest, azért nem volt lehangoló az eredmény, noha a kicsapongások által keltett maximális FPS eredmények is igen alacsonyan maradtak. Összegezve a tapasztaltakat, végig játszható maradt.
Crysis
Hajnalban a parton. Buli után a haver vitatható állapotban áztatja a bakancsát…
A CryTek játéka nem kifejezetten optimalizáltságáról híres, így nem vártam túl sokat az egymagos processzorral felszerelt géptől. 9600 GT ide vagy oda, nem sokkal ment jobban a játék közepes beállításokkal, mint a 7600 GT-vel. Hangsúlyozom, erről nem a 9600 GT tehet! A sokat említett processzor a ludas. Egyszerűen képtelen volt a megfelelő sebességgel kiszolgálni a videokártyát a játék optimalizálatlansága miatt. Erre kitűnő bizonyíték, hogy amikor a játék grafikáját maximális DX9-es beállításokról visszavettem közepesre, körülbelül 4 FPS-t nyertem. Persze az élsimítás mindkét esetben kikapcsolt állapotban volt.
Ettől függetlenül teljesen biztos, hogy jó minőségben lehet 9600 GT-vel és egy duplamagos procival Crysist játszogatni, még akkor is, ha nem maximális beállításokon. Miért? Azt hiszitek, hogy ha vesztek egy csúcskártyát, majd nem szaggat a Crysis? Hihető…
Assassin’s Creed
Az optimalizálatlanság csúcsa. Talán nem is kellene többet mondani, de mégis. Mivel a játék alapkövetelménye a legalább kétmagos processzor, szimpla CPU-val ne is próbálkozzunk, még akkor sem, ha elindul a játék. Semmi, ismétlem semmi különbség az égvilágon nem észlelhető a 9600 GT-s illetve 7600 GT-s futtatás között. Ami nevetséges, hogy mindegy volt, ha minimum vagy maximum grafikán próbáltam érvényesülni, ugyanúgy játszhatatlanul szaggatott a játék. Pedig a legalacsonyabb grafikai szinten sokkal randább volt az egész, mint például a Prince of Persia második epizódja, pedig az már nem mai gyerek… A pofátlanság csúcsa, mint ahogyan azt már egy fél évvel ezelőtt ecseteltem.
Konklúzió
Remélem a cikk mindenki számára érezhető tanulságokkal szolgált. Csak néhány segítségképpen: Hiába veszel középkategóriás videokártyát, ha a géped többi része elavult, épp csak belépő szintnek felel meg.
Hiába indul el egy játék, ha az nincs optimalizálva az adott alkatrészekre.
A fejlesztőket nem érdekli, hogy elméletben elég lenne a géped a játékuk futtatására. Ha jó minőségben akarsz játszani, költekezz!
Mindenesetre kijelenthetem, hogy a tapasztaltak ellenére sem rossz kártya a 9600 GT. Csak alá kell pakolni a vasat, és már jó is lesz. Íme egy példa, egy olcsó de megfelelő konfigurációra:
ABIT AN52V alaplap
AMD ATHLON 64 X2 4800+ processzor
2 GB 800 MHz-es RAM
Ezek az alkatrészek elég gyorsak a 9600 GT támogatásához, és a fent tapasztaltakhoz képest rendkívül megnőne a teljesítmény használatukkor. Sajnos nem állt rendelkezésemre még csak hasonló sem.
Egy kis összehasonlítás
Természetesen nem érhet véget a teszt anélkül, hogy legalább internetes forrásokból ne néznénk utána egy olyan összehasonlításnak, melyben a 8800 GT megmérkőzik a 9600 GT-vel. Íme:
Elért pontszámok 3D Mark 2003-ban
Elért pontszámok 3D Mark 2005-ben
FPS eredmények a Crysis futtatásakor
Tehát az internetes forrásokból származó diagrammok szerint is megéri az árát a 9600 GT, és a kevesebb stream processzor ellenére sem marad le sokkal a 8800 GT-től. Végre kiderült, hogy mégsem olyan rossz videokártya a 9-es széria középkategóriása.
Most azonban a 9800 GT megjelenésével olyan összehasonlító tesztekre is szükség lesz, melyekben megütköztetik a 8800 GT-t és a 9600 GT-t, a 9800 GT-vel és persze a Radeon HD 4850-el, hogy kiderüljön, melyik nyújtja a legjobb ár/teljesítmény arányt. Ez a csata még koránt sem ért véget...
A videokártyát a WOX Computer Kft. biztosította a teszt idejére. A termék adatlapja itt megtekinthető: XFX 9600 GT.
A cikk szerzője:
Fot3l
Játékhírek
S.T.A.L.K.E.R. - Clear Sky gépigény
Íme hivatalosan is fény derült a Chernobylban játszódó történet előzményeit bemutató kiegészítő gépigényére:
MINIMUM:
- Microsoft® Windows® 2000(SP4)/XP/Vista (SP1)
- Intel Pentium 4 2.0 Ghz / AMD XP 2200+
- 512 MB RAM
- 10 GB szabad lemezterület a winchesteren
- 128 MB DirectX® 8.0 kompatibilis / nVIDIA® GeForceTM 5700 / ATI Radeon® 9600 videokártya
AJÁNLOTT:
- Microsoft® Windows® XP/Vista (SP1)
- Intel Core 2 Duo E6400 / AMD 64 X2 4200+
- 1.5 GB RAM
- 10 GB szabad lemezterület a winchesteren
- 256 MB DirectX® 9.0c kompatibilis / nVIDIA® GeForceTM 8800 GT / ATI Radeon® HD 2900 XT
DOOM 4
Hardverhírek
Újabb nVidia megjelenés
Megérkeztek a GeForce 9-es szériát kiegészítő termékek, mely kártyák bár valódi újítást nem, újabb árcsökkenést hozhatnak magukkal.
Az Nvidia GT200-as GPU-val felszerelt kártyái már jóideje jelen vannak a piacon, ennek ellenére a gyártó tovább építi GeForce 9-es sorozatot. Nem véletlen, hiszen eddig nem találkozhattunk 9500 GT illetve a 9800 GT típusjelzésű videokártyákkal, ráadásul úgy látszik a GTX sorozat nem fog bővülni, legalábbis gyengébb típusokkal nem, hiszen arra ott van a 9-es széria középkategóriája. Valószínűbb egy olyan GTX megjelenése, mely a GX2 utódjaként két GPU-val rendelkezik. Persze ez még csak találgatás, de a fent említett "újdonságok" várhatóan hamarosan megjelennek a boltok polcain is.
A két kártya közül az erősebb természetesen a 9800 GT. A kártya sajnos gyakorlatilag a GeForce 8800 GT specifikációival rendelkezik: a GPU 112 darab stream processzorral érkezik, a shaderek órajele 1500 MHz, míg a GPU 600 MHz-en ketyeg. Az 512 MB GDDR3-as memória 256 bit széles memória interfészen keresztül kapcsolódik a GPU-hoz, a memóriachipek 1800 MHz-es órajelen működnek. A 8800 GT és a 9800 GT egyaránt egy slotos hűtéssel van ellátva, a két hűtő között ráadásul rengeteg azonosságot lehet felfedezni, de sajnos koránt sem merül ki ennyiben a hasonlóság. Kisit olyan, mintha átfirkálva a 8-at 9-re, újra kiadták volna a régi kártyát drágábban. Remélhetőleg rövidesen érkeznek majd összehasonlító tesztek, hogy kiderüljön mi a valódi különbség, mert látszólag semmi.
A GeForce 9500 GT teljesen más kategóriát képvisel árban és teljesítményben is, inkább az alsó kategóriás típusok sorát egészíti ki. A termék GPU-ja 32 darab stream processzort tartalmaz, amelyek 1400 MHz-en működnek, a GPU órajele 555 MHz. A kártya memória interfésze fele akkora, mint a 9800 GT esetében, azaz csupán 128 bites. A 9500 GT összesen háromféle változatban kerül majd forgalomba: az egyik 512 MB-nyi DDR2-es memóriával lesz felszerelve, ebben az esetben a memória órajele 500 MHz. A második verzió már csak 256 MB memóriát tartalmaz, ám ez már GDDR3-as lesz, és 800 MHz-en üzemel. A harmadik változaton 512 MB GDDR3-as memória helyezkedik el, és a chipek itt is 800 MHz-en fognak üzemelni.
A kombináció, mellyel a PC játék kezdődik! A WOX COMPUTER KFT. támogatásával.