Íme megérkezett (már régen) és megmutatta, annak ellenére, hogy csak akkor játszol vele, ha új gépet veszel, tud egyet s mást a kicsike. Noha a gépigény miatt nagyon haragudtam (és még mindig haragszom) rá, azért nagy reményeket fűztem ehhez a játékhoz. Bíztam a UBI Soft-ban, de főleg a fejlesztőstúdióban, az UBI Soft Montrealban, mivel ők alkották meg a méltán híres Prince of Persia sorozatot.

A készítők ismét megcsillantották kivételes képességeiket, mert mindent, ami a Prince of Persia-ban jó volt átültettek az AC-be, és mindent, ami rossz volt az elődben, kihagytak az új alkotásból. De nem csupán ennyiről van szó. Tengernyi, játékban eddig soha nem látott újítás került a játékba játékmeneti és a minőségi szempontból is. Viszont ne rohanjunk ennyire előre…

Körítés

Véleményem szerint egy kasszasiker mozifilm szintjén áll ez a remekül felépített történet, párhuzamosan futó cselekményével, karaktereivel, valós helyszíneivel és sci-fis beütésével.

A história egyszerre két szálon és két idősíkban fut. Napjainkban Desmond Miles kálváriáját ismerhetjük meg, akit elrabol s fogva tart egy szupertitkos szervezet. Ez a szervezet a DNS alapú emlékezet kutatásával foglalkozik, s egy Animus nevű gép segítségével elég nagy sikereket értek már el ezen a téren, azonban korábbi alanyaik különös módon mind holtan fekve végezték a szerkezeten, de mivel céljaikat nem sikerült még elérniük, új alanyt keresnek. Ekkor bukkannak rá Mr. Miles-ra. Az ő ősét, egy Altair nevű ifjú, ám annál tehetségesebb harcost alakít, illetve irányít a játékos a múltban, aki Al Mulaim szolgálatában áll, az Assassinok rendjében.

Már az első néhány képsorból kiderül, hogy Altair az assassin harcosok által elérhető legnagyobb ranggal dicsekedhet, azonban meglehetősen arrogáns és önfejű.

Feladatot kap, mely szerint el kell mennie Jeruzsálembe, s egy ősi templom romjaiban fel kell kutatnia egy kincset. Két társa segítségével meg is találják az áhított tárgyat, azonban nem ők az egyetlenek, akik a nyomára bukkantak. Az assassinok legfőbb ellenségei, a templarok is szemet vetettek rá. Ez önmagában nem lenne túlságosan nagy probléma, de a templarok fővezére is a helyszínen van, s Altair elhatározta, hogy saját kezével, akarom mondani rejtett pengéjével veszi el az életét, hogy ezzel véget vessen az évszázadok óta tartó viszálynak. Azonban társai nem értenek vele egyet, s a támadás pillanatában egyikőjük közbelép, ezáltal meghiusítják a gyilkosságot. A szabotázs következtében Altair elszakad sajátjaitól, s üres kézzel kénytelen visszatérni Masyaf városába, mely fölé magasodik Al Mulaim erődje.

Altairt az önteltsége következtében történő kudarcok miatt lefokozzák, s nyilvánosan kivégzik… Legalábbis ezt hitetik el az assassinok ellenségeivel. Azonban Altair erősebb, mint valaha, s készen áll, hogy újra végigjárja az elveszett rangjához vezető utat, mely során fokozatosan nyeri vissza fegyvereit s használhatja újra harci technikáit.

Néhány szó a minőségről

A játék minden téren olyan minőséget vonultat fel, amit eddig videó játékokban még nem tapasztalhattunk. A grafika egyszerűen gyönyörű, ralisztikus. Noha nem egy Crysis, nem is azonos kategória, s azért megjegyezném, néhány dologban jóval fölülmúlja az említett fps-t. Ilyen például a karakterek mozgás animációja, a felhők által a földre vetett árnyék, s játékban hallható hangok minősége mely mind kivétel nélkül hozza a filmekből ismert hangok színvonalát. A kard pengéjének súrlódó hangja, ahogy elcsúszik a páncélingen, egyszerűen feledhetetlen. Nem is beszélve a szinkron minőségéről. Altair hangja lenyűgöző, ahogyan némely jelenetekben, pillanatról pillanatra megváltozik. Egyikben érzelemmentes, a másikban, pedig haraggal teli, dörgő és pattogós. Néhány magazinban napvilágot láttak olyan vélemények, melyek szerint Altair hangja teljesen rossz, érzelemmentes. Hát kérem szépen egyáltalán nem az, sőt tökéletes, ráadásul az érzelemmentességet én pozitívumként említeném. Még is milyen legyen egy tökéletes orgyilkos hangja? Főleg a játék első felében, amikor még arroganciája mérhetetlen magasságokba szökell? No mindegy, ez csupán az én véleményem.

Játszunk már, játszunk már

A játékhoz elengedhetetlen a kézre eső irányítás, amivel azonban első körben meggyűlhet a bajunk, s első pillantásra kicsit konzolosnak tűnhet. Nos, az is, de mire túljutunk a tréningen, megszokjuk a kezelést és rádöbbenünk, hogy úgy jó, ahogy van.

A harcrendszer kidolgozása zseniális. A kombók végrehajtása pofonegyszerű, nem úgy mint a Prince of Persiaban, bár ott sem volt különösebb problémám ezzel, noha tényleg bonyolultabb volt. A lényeg a ritmuson van és az időzítésen. Egy pontosan levédett támadás után kontrázhatunk, s cserébe nagyon látványos kivégzéseket szemlélhetünk a képernyőn.

Bérölés, de hogyan?

Ahhoz, hogy Altair újra elismert tagja lehessen az Assassinoknak, s visszakapja teljes felszerelését és rangját, kilenc fontos személyt kell likvidálnia, három különböző városban, értelemszerűen városonként három-három személyt. Ez a három város Damascus, Acre és Jeruzsálem. Mindhárom eltérő felépítésű, s más színvilággal bír. Azonban minden városban egyszerre csak egy illetővel végezhetünk, nem mindhárommal egymás után, hiszen a cselekmény szerint sorban kapjuk meg célpontok neveit, ezért a városok egymás után váltakoznak. Ez a játékban azzal is együtt jár, hogy a három részre tagolt városnak nem tudjuk minden szegletét bebarangolni. Ez a valóságban azt jelenti, hogy ha Jeruzsálemben az első célpontunkkal kívánunk végezni, akkor csak a szegény negyed lesz elérhető. Nem mehetünk át a gazdag negyedbe. Ezt az Animus kijelzőjére emlékeztető kék villogó fal jelzi egy hibaüzenet kíséretében, mely szerint az alany még nem férhet hozzá ehhez a területhez. A későbbiekben, ahogy sorban intézzük el a célpontokat, a teljes város bejárhatóvá válik.

Minden gyilkosság alapja a tervezés. Mielőtt megkezdjük a nyomozást az adott célszemély után, el kell látogatnunk a helyi Bureau-ba, ahol kapunk némi induló információt, hogy még is merre érdemes kezdeni a kutatást. Minden gyilkosság előtt gyűjtenünk kell információt, s ha elvégeztünk minimum 2 mellékküldetést, visszatérhetünk a Bureau-ba, hogy ismereteinkről beszámolva engedélyt kérhessünk a feladat elvégzésére. Az információk szerzésére különféle küldetések nyomán bukkanhatunk. Létezik személyek kihallgatása, levelek illetve térképek elcsenése zsebtolvajlással, néhol pedig addig kell ütnünk egy-egy embert, míg meg nem ered a nyelve. Ezeken kívül léteznek különféle informátor kihívások, amikor is el kell kísérnünk az informátort egy biztonságos helyre, s az út közben rátámadó katonákat semlegesítenünk kell. Vagy netalántán íjászokat, illetve az illető által megjelölt célpontokat kell eltennünk láb alól. Van még elhagyott zászlók összegyűjtése, illetve informátortól informátorig időre történő rohanás a háztetőkön. Ezekért a feladatokért cserbe mindig információ a jutalom. Ezekből kell minimum kettőt teljesíteni, de ha kedvünk tartja, mindet megcsinálhatjuk. A küldetéseket akkor kapjuk meg, ha az ajánlott helyszíneken felmászunk egy-egy őr-, templomtoronyra. Ezekért cserébe külön jó pont jár, s ráadásként a területen bejelöli a térképen a megmentésre váró civileket. Ezeket az embereket általában katonák zaklatják, s azokat kivégezve hálából segítenek nekünk. A segítség többféle lehet. Ha szerzetest vagy papot mentünk meg, mozgó rejtekhelyet kapunk, ugyanis felvéve az imádkozó pozíciót a sétáló szerzetesek közzé állhatunk, így az üldöző őrök nyomunkat vesztik. Ha hölgyet mentünk meg, családtagjai, testvére kiállnak az utcára, s ha legközelebb arra tévedünk néhány őrrel a nyomunkban, ők lefogják azokat, hogy mi zavartalanul el tudjunk menekülni.

Azért is érdemes minél többet megcsinálni ezekből a mellékküldetésekből, mert minden 15. teljesítésekor plusz egy életerő csíkot kapunk jutalmul.

Ha már a katonák lerázásánál tartottunk, amint eltűntünk a szemük elől, beugorhatunk egy szénakazalba, leülhetünk egy padra, szerzetesek közzé állhatunk, a tetőkön elhelyezett kis dobozszerű bigyókba bújhatunk, s kis idő múlva felhagynak a keresésünkkel. Azonban ha akkor bújunk el, amikor még látnak, nem értünk el vele semmit, Altair előugrik, lerázza magáról a szénát, és futhatunk tovább.

Egyesek szerint ez a menekülési mód nem túl életszerű. Nos, véleményem szerint sokkal reálisabb, mint például a GTA-ban látott vedd fel a csillagot a sikátorban, és én elmegyek fánkot enni, nem üldözlek tovább rendőr stílus. Nyílván kell húzni egy határt játszhatóság és realizmus közzé. Ezért szerintem ez a lehető legjobban van megalkotva.

Ha kisebb nagyobb nehézségek után likvidáltuk a célszemélyt, vissza kell térnünk a Bureau-ba, ahol fel kell mutatnunk az áldozat vérét, melyet Altair egyfajta szertartás kíséretében töröl le a holttest nyakáról egy madártoll segítségével. Csak ezután térhetünk vissza az erődbe, hogy beszámoljunk mesterünknek küldetésünkről.

Ítélet

Úgy vélem az Assassin's Creed az utóbbi évek egyik leghangulatosabb játéka. Grafika, történet, hangulat, mind-mind csillagos ötös. Egyedül a gépigény piszkálja még mindig a csőröm, illetve azok a kisebb nehézségek, ami a „majd én jól kitalálom, mit mikor akarsz csinálni, besegítek az irányításba rendszer okoz”, ami abban nyilvánul meg, hogy néha akkor ugrunk fel a lóra, amikor nem is akartunk, illetve akkor mászunk fel a falra, amikor eszünk ágába sem volt. Ez azért van, mert ha nem a megadott kombót használjuk az adott cselekvésre, hanem például véletlenül nekifutunk egy lónak, s a jó öreg nyomom tovább a futás gombot, csak a balra nyilat pötyögöm módszerrel akarjuk kikerülni azt, akkor Altair magától felül rá, s ez néha elég kellemetlen tud lenni. Csakúgy, mint amikor menekülés közben felkapaszkodik a falra, aztán az istennek sem bírunk leugrani.

Mindezek ellenére az értékelésem 96% mert a szívemre teszem a kezem ha kell, ilyen jó játékkal még nem játszottam.

A cikk szerzője:

Ghost